A valóság álom, az álom valóság

Randomroutines. Álom mű az, amit a művészek álmukban csinálnak meg című eseménye a budapesti KISTEREM Galériában látogatható, esténként 18:00-i kezdettel. 

Március elsejének estéjén egy olyan (módszerrel?) állapottal ismerkedtünk meg egy kicsit közelebbről, amelyről eddig csak filmekben, könyvekben hallhattunk. A tudatos álmodás, avagy éber, tiszta, lucid álom lehetőséget ad rá, hogy tisztában legyünk az alvás szakaszában a tudatunkkal. Az álmok minden egyes elemét befolyásolhatjuk, és ezzel egy magunknak alkotott világba léphetünk. 

Mivel általában az álomidő alatt olyan belső képek, gondolatok bukkannak elő a tudatalattiból, amik foglalkoztatnak minket, esetleg egynémely esetben üzenetet is hordoznak, ezért az álomtér tudatos használata fejlesztheti az önismeretet.

Az álmodónak, gyakorlatai során először benne kell maradnia abban az álom-közegben, amibe belekerült, majd tudatára kell ébredjen, hogy álmodik. Talán ez, és az a fázis, hogy a valós személyiségére rádöbbenjen, éppen olyan nehéz, mint irányítása alá vonni az álom cselekményét, szereplőit. Magas szintű tudásról árulkodik, ha az álmodó emlékszik, hogy a teste az álmodás időszaka alatt hol fekszik, és képes arra, hogy bármikor fel tud kelni az álomból.

A Kisterem Galériában látható konfabuláció a lucidok szektájáról szól, melynek tagjai közös és tudatos álmukban a fél-alvajárás technikáját gyakorolják. A hibrid létforma kísérlet annak a kérdésnek a megoldására, hogy miért nem élünk úgy, ahogy élni akarunk.

A hosszú monológba ágyazott lényegi megvilágítás a sötétségbe burkolózó terem kivetítője mellett ülve úgy ér minket, mint valami megvilágosító jellegű szikra. Többször elgondolkodtam a 45 perces vetítés során, hogy vajon azokban a percekben alszom-e. És ebben a bizonytalan helyzetben benne volt a boncolásra került téma: hogy én akkor, ott, azt az élethelyzetet találom-e a legjobbnak? Vagy tudnám befolyásolni talán, mint egy álmot?

A szöveg elbeszélője feleségével együtt jár-kel a valós világ és az álomvilág között. Legtöbbször vissza sem vágynak a valóságba. Ahogy mondják: a testi szükségletek kielégítése végett ébrednek csak fel. Ilyenkor nem is beszélnek egymással. A szavak úgy kikopnak a mindennapjaikból, mint a cselekvések rutinja és a társadalmi közegben való részvétel.

Volt egy igazán értékes rész, ami felkeltette a figyelmemet. Az önazonosság az álomban nem kérdés, így aztán ott igazán önmagunk lehetünk, és a velünk kapcsolatba lépő emberek is. Az elbeszélő a való életben felismer egy embert az álmából: szavak nélkül is megismerik egymást, pusztán az érzéseikre hagyatkozva. Ha más nem is indítja meg a fantáziáját egy olyan hozzá nem értő személynek, mint amilyen én is vagyok, úgy ez biztosan.

Másik kérdés, amit az előadás kérdésként állít elénk, hogy azok az emberek, akik éjszaka, álmukban haláloznak el, vajon mit álmodnak? Avagy, mit álmodnak, hogy elhaláloznak? Van átfedés?

Úgy érzem, nagyon érdekesek azok a témakörök, amelyeket a lucid álom felvet. Vágyakozásaink beteljesítése, az önmegismerés, a valóság kérdése és az emberi kapcsolatok végtelenül bonyolult hálózatának megélése. A vetítés során megismert férfi (és elbeszélő) végül "távozik" a szektából, mivel rádöbben, a hosszas tanulási folyamat során berendezett álomvilág igazából nem nyújt annyi ingert, örömöt és kéjes-fájdalmas tapasztalást, mint a valós létezés.

Zárógondolatként megjegyezném: minden pusztít és épít egyszerre. Ezek az ellentétes hatások tesznek arról, hogy lélekben fejlődjünk. A világ nem áll meg nekünk. Nekünk kell megállítanunk. Nyers erő, akarat vagy képzetek; döntse el mindenki maga, milyen eszközzel.



A konfabuláció megtekinthető: 2016.04.01., a szomszédos teremben pedig Káldi Katalin Harcos című kiállítása látható 2016.03.11-ig. 

A fejlécben látható kép saját készítésű, a szövegbe ágyazottak forráshelye a pinterest.com weboldal.