Király Gábor
Levédett valóság 

Nézőpontok. Mindannyiunk egyedi sajátossága a látásmód, amivel életterünket és a világ egészét szemléljük. Ha van valami, amit egészen biztosan nem tudunk átadni egymásnak, az ez a megoszthatatlan, kifejezhetetlen érzéstömeg, ami súlyával egész életünkben hatással van jellemünk fejlődésére. Változása csekély, és ha életünk csepp a tengerben, a részecskék egy színtelen vakfoltja volna ez a sarkalatos tényező, ami azonban lefedi és jellemzi, bevirágoztatja életutunkat. Lefejthetetlen, mint a fa kérge, s ha mégis arra szánjuk magunkat, hogy kifejezzük, egyúttal megértessük valóságát másokkal, bizony vállalnunk kell a megosztottságot. 

Király Gábor rezervátumában halvány szál választja el egymástól  az emberi lényeket az állatoktól, groteszk pofáikból értelemnélküli kifejezés ordít, mozdulataik olyan kezdetlegesek, akár a gondolatok, amik cselekvésre ösztönzik őket.  A férfiak és a  nők is rendre atlétában szerepelnek - hol egyedül, hol társasan - esetlen mozdulataik így méginkább érvényre jutnak. Szemeiket         lehunyva léteznek, mintha nem volna számukra fontos a látás képessége, ösztönlény mivoltukat anélkül is meg tudnák élni.  Mintha csak a sötétben vadászó vadakról lenne szó. Elnagyolt, robosztus alakjaik hosszú arccal, kiugró csontozattal, markáns vonásokkal rendelkeznek, bőrszínük igen gyakran a sötétbe hajlik, szájformájuk  telt, nyakuk vastag. Láthatóan mindegyikük a megfelelő súlyban van. Karmokban végződő kezükkel tett mozdulataik teljesen elkülönül testüktől, a tárgyak, amiket tartanak és ami körülveszi őket, többnyire fél-negyedrészben szerepel a műveken - minden esetben fontosabbá válnak az alakok. 

A coloritokról nem beszélhetünk úgy, mint a témaválasztás szerves kifejezőeszközeiről, hiszen ezeket a művész kedve szerint variálja. Találunk már-már monokromitásba burkolózó ábrázolást, de a zöld és kék, lila és fehér színskáláját is a fény-árnyék játék szolgálatába van állítva. 
A primitív és naív festészet alapjához Király egy nagy adag iróniát is hozzávesz, így a hordozók előtt elsétálva sokszor nem tudjuk - és nem is kell - komolyan venni az ábrázoltat. Végtelenül nyers az, amit látunk, a szó nemes értelmében banális és minden bizonnyal meghökkentő, ha az ember még életében nem találkozott a művész munkáival. 

Kiváltképp szeretném kiemelni a hordozók kérdését, ami bennünk is elindított pár kérdést. Ugyan meghökkentőnek hathat, miért nem az ábrázoltak és miért a fatáblák kapcsán, de kérlelhetetlenül felszökött az igénytelenség gondolata, mikor közelebbről szemlélve láthatóvá váltak a préselt lapok összeeresztései, az egészen nyilvánvalóan nem egységes felületek, amikre aztán rákerült a gazdag festékréteg. Néhol láthatjuk az ecset szálait is a mázba tapadva, és miután átugráltuk tekintetünkkel a barázdákat, a következő kiállított darabon is ugyanezzel a "problémával" szembesülünk. Rezervátum ez, elhanyagolt, magára maradt emberi teremtményekkel és állati lényekkel. Megint csak a fenti gondolatunkra kell utalnunk, mielőtt ítélkezésre bocsátanánk a nagyérdemű felé a kérdésünket. Király Gábor művei mély átgondolásra vezérelnek. (Így ennek a szempontnak a tárgyalását nyitva is hagynám.) 

Az állatalakok önmagukban a kiállítótér alsó régiójában találhatóak meg, a feketére mázolt, sötétbe burkozó térben, ahol monokrómba hajló jellegüket egy-egy lámpa erős fénye emeli ki. Ezek csak akkor láthatóak és értelmezhetőek igazán, ha egyetlen ember áll előttük - a mértani középponthoz viszonyítva, természetesen. 

Ők az emberi figurákhoz képest az élet nyugodtabb oldalát élik meg. Ahhoz tudnám hasonlítani a terem funkciójának, az ábrázoltak látványának és mondanivalójának hármasát, mintha ezek örök álomból szabadulva nyitnák fel szemüket egy világra, aminek még nem ismerik a mocskát. A nyulak harca domináns, de ahogy ez, úgy a fent megjelenített kép címe is (Mozgásban) arra utal, hogy itt egyfajta viszás helyzetről van szó. A lesoványodott, küzdő állatok képei ellenpontozzák a nyomott, nomád emberek céltalan életét. 

Az állatok és az emberek összessége, bár úgy tűnik, összeegyeztethetetlenek egymással - ahogy látszólag a mi világunkkal is - mégis komplexebb egységet képeznek, mint a faj képviselői egymással. Briliánsan szerkesztett gondolatiságot találtam kibontakozni Király Gábor művei útján, ami a rész-egész viszonylatában fejti ki a festő sajátos világnézetét. A művészi apparátus bizonyos elemeinél kérdő- és zárójelet hagyva magam után, ajánlanám megtekintésre a fiatal művész munkáit! 


Írta: Kolle Gabriella 
Kiállítás ismertetői: Rezervátum, 2017. február 20. - március 18., 1055 Budapest Falk Miksa utca 30.
Képek forrása: http://vjgkortars.hu/hu/kiallitasok/