Korniss Péter
Pillanatigézet

A távoli világ újraélhetővé válását sokan célozzák meg napjainkban, tudatosan vagy kevésbé tudatosan kiemelve pozitív szegmenseit a rohanó 21. századdal ellenben. Groteszk-mód régi és más világként hivatkozunk nagy- és dédszüleink korára, holott valójában két egymást követő, szorosan összefonódó század kerül összehasonlításra, s a változást kiváltó ok legfőképpen az a fejlődés, ami a társadalmi igények kielégítésére ment és megy végbe.  Az egymásból következő, egymást mégis elemeiben és elveiben kioltó társadalmi- és gazdasági váltás generációs szakadékot eredményező folyamata miatt lassanként a visszaemlékezések távoli édes elbeszélések, s homályba vésznek mibennünk is. Az idő előrehaladtával felmenőinket azonban belengi egy mind fényesebbé váló, tiszteletre alapuló emlékglória, ami a megviselt arcok ráncait apró gonddal kiemeli, tudva, mindegyikük kemény munkát rejt, s a tekintetet, ami soha nem tört meg az idő kegyetlenségétől, és ami fáradhatatlan érdeklődéssel tűrte a nehézségeket, könnyáztatva hajolva le az új nemzedékhez, amit saját kezével etettett. 

Az a munkafolyamat, ami az utólagos gyűjtésre és felidézésre alapul, egy egészen más hangulatot hordoz magában, benne van a megmásítás veszélye és az erőszakos kiemelése az egyes szempontoknak, míg a folyamatos, egyidejű feldolgozás távlatokat nyit, és végtelenül őszintén tálalja a valóságot. Ilyen feladatba csöppent bele Korniss Péter, mikor az 1960-as években az erdélyi falvak táncházaiban lencsevégre kapta a mulatozókat, és felfedezte azt a fajta hagyományőrzést, ami akkoriban is már csak elszórva volt megtapasztalható. 

Sohasem akartam tárgyszerű leltárt készíteni.
Úgy gondoltam, a tárgyakat a múzeumok polcain, a viseletet vitrinekben, a zenét és az éneket hangszalagon, a táncot pedig színpadon lehet megőrizni.

A fotográfia ajándéka, hogy megörökíthetjük a legtűnékenyebbet is: az embert - abban a világban amelyet maga teremetett és éltetett.

Korniss Péter egész életét kitöltötte, mintegy hivatásként választva, hogy bemutassa a népi életet a fotósorozatain keresztül. Módszeresen járta a falvakat, hogy megörökítse a paraszti életformát, majd az 1970-es évek végén Skarbit Andráson keresztül a Budapest-vidék között ingázó munkásember megpróbáltatásait, családi körben töltött idejét és mindennapi rutinját. Ezek a megörökített pillanatok váltják ki belőlünk az igazi csodálatot, ami kicsit megszorongatja a lelkünket és elszorítja a torkunkat. A mintegy tízezer képet magában foglaló Vendégmunkás sorozat ugyanis hűen adja vissza a kétkezi munkás mindennapi fáradalmait, a munkásszálláson való reggeli ébredéstől az esti étkezésig. A megfeszülő izmok, a sebtében elfogyasztott étkezések arról a tempóról árulkodnak, amit a teljesítményre épülő korszak diktált, mégis, a szegénység ellenére is, sugárzik a képekről a családi körben eltöltött idő meghittsége, a valahová tartozás, sőt, sokkal inkább, az emberi összetartozás csodája. A pillanatok igézete, amik  monokromitásba sűrítik a látszólag - vagy nem is annyira látszólag - monoton élet virágzó lüktetését. A képek egyértelműen lefektetik az egyszerűségbe ágyazott erejét az önmegmunkálásnak, az önteremtésnek, ami valódi értékeken alapszik. 

 Ez a gondolat, úgy véljük, összenőtt a Korniss névvel is, holott nem tudunk, s nem is akarunk belehelyezkedni abba a feladatba, hogy fotós szemmel próbáljuk kiértékelni és jellemezni ezeket a műveket. Megtehetik ezt a tőlünk nagyobbak és szakavatottabbak, de őszintén és tiszta jószándékkal mondjuk, Korniss Pétertől csak tanulni lehet. Tőle, személyesen is, természetesen, kedves jelleme, fiatalos és nyitott hozzáállása ezt megengedhetővé teszi, ám az életmű is, ami mindezt leképezi. Az emberség, a haladás, a tenni akarás, az értékek valódiságát helyezi szilárd alapokra. A Magyar Nemzeti Galériában és Várfok Galériában ez év októberében megnyíló kiállítások az életmű nagy részét bemutatják, s a befogadó mindazt az 50 évnyi anyagot megtekintheti, ami Korniss Pétert méltán nagyjaink közé emelte. E két kiállítás egymással rokon, és egyik sem kihagyható, még ha külön-külön élményként is szolgálnak. A Nemzeti Galériában ugyanis labirintus-szerűen oszlanak el az életmű szakaszai, interjúkkal és leírásokkal gazdagítva a falakon található képeket, hosszú, elgondolkodtatásra sarkalló bejárható utat biztosítva az egyes termek között. Talán sohasem vagyunk magunk, nehéz kifogni a pillanatot, amikor kevés látogatóval együtt érkezünk, pedig tudjuk jól, az az igazi élmény. A képcimkékhez való lehajlás valós tiszteletadást követelnek meg a képek felé, a fények mágikusan hatnak a sötétszürkére festett falakon, s önmagában a hatás az, ami tetten érhető, ami a Budai Várat elhagyva is hol mosolygásra, hol mély elgondolkodásra késztet. A Várfok Galériában ehhez képest családias béke uralkodik, sokkal behatóbban lehet foglalkozni a képekkel, és ha azon aggódnánk, figyelmünk nem lesz eléggé lekötve, biztosak lehetünk benne, hogy az ajtón való belépésnél a teljes falszélességben kinagyított Húsvéthétfő megfelelő nyitányként szolgál figyelmünk teljes birtoklására. 

Ne feledkezzünk meg a 2010-es években nyomott printekről sem, amelyek igazi színfoltként gazdagítják mind a Nemzeti Galéria, mind a Várfok Galéria tereit, játékossággal, friss jelentésréteggel és tartalommal felruházva az oeuvre egészét. Ezek a művek főként az Erdélyből hazánkba érkező és munkát vállaló, népviseleti öltözékükkel mindannyiunk tekintetét magukra vonzó idősebb, helyzettükkel ellentétben - mely némi szomorúságot vált ki belőlünk -, derűs tekintetű munkavállalókról szól. 

Boldog születésnapot kívánunk ezúttal is Korniss Péternek 80. születésnapja alkalmából és kívánunk neki még sok-sok egészségben és boldogságban töltött évet! 

Köszönjük a kiállításokat és az üzenetet, amit velük együtt kaptunk.  


Irta: Kolle Gabriella
A kiállítások megtekinthetőek: 1088, Budapest, Múzeum krt. 14-16, Magyar Nemzeti Galéria 
                                                   1012, Budapest, Várfok utca 11, Várfok Galéria 
                                                   Mindkét kiállítás 2018. január 07-ig!

Borítókép: Korniss Péter: Utazás, 1984