Mi az, hogy kortárs? Ki a kortárs művész?

"Ez a kortárs művészet szégyent hoz az igazi festőkre!" - mondja az idős hölgy, aki kilép egy kortárs galériából. Ha pozitívan állunk hozzá, el kell ismernünk, dicsérendő, hogy egyáltalán megtekintette a tárlatot.
Mi a kortárs művészet, és ki az a kortárs művész? Avagy, miben különböznek Ők 
az "igazi festőktől"? Vizsgáljuk meg a tényeket.


A kortárs fogalmának meghatározása egyszerű. Kortársnak nevezzük azokat a személyeket, akik az adott korszakban élnek, pár évnyi eltéréssel. Például az 1750-ben született Jancsi kortársa az 1730-ban született Juliskának. 

A kortárs művészet deffiníciója más kérdés. Nem egy művészettörténész kihátrál a kérdés elől, ugyanis a kérdés feldolgozatlan részét képezi a hazai művészeti problémakörnek. Az rendben van, hogy a kortárs művészet az aktuális korszellemnek megfelelő alkotásokat takarja. A művész a jelen időben él és alkot, és műveiben képviseli azt a gondolkodási vonulatot, ami a mai ember gondolkodására hat, vagy hatnia kellene.

Mondhatják, hogy hazudok. Ez részben igaz is, ugyanis a nemzetek között eltérő a kortárs művészet, mint művészeti korszakok közé történő besorolása. Bizonyos kultúrákban egységesen 1945 utáni művészetet jelképez (contemporary art-nak, Gegenwartskunst-nak nevezik), hazánkban azonban csak azt fogadják el kortárs művésznek, aki a jelen korban él. Tetézi azt a művészetfilozófiai vitát, ami napjainkban is zajlik, hogy az aktuális művész gyakorlati munkásságában fellelhető, nem aktualitásokat boncolgató alkotót bevonhatjuk-e a kortárs művészeti közegbe. A jogalkotás szerint: nem. 


A dátumozás szerinti elhatározásnál sokaknál összefolyik a korszak a modern művészettel. A modern művészet nem kortárs művészet! Hogy egészen pontosak legyünk, a modern művészet időszakát tekintve az 1880-as évektől az 1960-as évekig terjed.


Hogy a kortárs művészet hajnala leáldozott-e már, megint csak egy vitás kérdés. Vannak, akik úgy tartják, az év, amiben a ma élő művészek alkotnak, a jelenkori művészethez tartozik. De valljuk be, a kortárs művészetnek sem ideje nem lett volna kibontakozni, sem alkalma, hogy valami fordulathoz érve lezártnak tekintsük. 

A kortárs művész. Szívem szerint azt mondanám, hogy korunk szülötte, aki gondolatvilágát, problémaköreit és törekvéseit a művészet által fejezi ki. De ez ugyebár elég pongyola megfogalmazás, és nem szoritkozik a művészet égisze alatt a horizont kiemelésére. Miről beszélek? Bár nem az akadémikus dogmákat akarom visszhangozni (amik ugyebár, mint említettem, szinte nincsenek is), egy kicsit a művész és a művészet kedvelő munkásság közötti különbséget akarom kiemelni. Hogy ne beszéljünk a tucatnyi művet felvonultató textilművesről és a festőről úgy, mint kortárs művész, hanem vegyük figyelembe a kvalitásokat. Ne is iskolázottságot, diplomamunkákat vagy kapcsolatrendszerek kiaknázásával megnyert alkalmi tárlatokat nézzünk, hanem a tartalmat és a vele járó elkötelezettséget.

Tehát akkor, ki a kortárs művész? Az én fogalmi rendszeremben egy meghatározott közönség előtt fellépő ismert alkotó, aki érvényre tudja juttatni munkásságát, és annak teljes gondolatrendszerét. Megmozgatja nézőit, és ami legfontosabb, hatást gyakorol a jelenre. Életművet alkot, hivatástudattal műveli azt, amiben érvényesül, és ezt a cselekvést nem tartja mederben; fejlődik, pallérozza tudását és eszköztárát.

Véleményem szerint a kor, a művészeti korszak és az alkotó sosem került még ennyire diffúz és mégis elhatárolt kapcsolatba. Hiszen sosem volt még ekkora nyitás nemzet és nemzet, kultúra és kultúra között, egyszóval ekkora lehetőség, hogy más tájakon is be lehessen mutatni korunk művészetet; és mégis, a nehézségek egyre másra felütik a fejüket, hiába nemzetközi és hazai törekvések. Számtalan életmű alátámasztja, hogy a tárgyak műteremben való porosodása a teremtő, az alkotó halálával kerül széles közönség előtti bemutatásra, múzeumi közegbe, pallérozva az őt megalkozó elmét, amely élete során veszve volt hagyva.

Kortárs művészek, mint nem "Igaziak". Hogy visszatérjünk a nyitómondatra: miért van az, hogy sokaknak csalódást okoz egy művészeti tárlat manapság? Miért van az, hogy az interaktívvá tett, QR-kódokkal és gyakran valóban "színes és szagos" kiállításokat nem hajlandóak összemérni a "Nagyok" munkájával? Nincs zsáner, vagy ha van, másképp, mint megszoktuk. Nincs köznapi ember, akinek a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket is látjuk szinte, hanem formabontó eszközökkel megjelenített lény. Sorolhatnám... Minden kicsit más. De csak egyetlen dolgot lehet mondani, és az a dolog végtelenül igaz: a művészet az újkorig tálcán kínálta a látványt és a mondandót (ismét hazudok, de nézzük csak a felszínét), míg az újkori művészetekben ez a két hozzávaló elkerülhetetlenül összefonódott. Nem becsmérelhetjük az esztétikumot, amikor szánkat kitátva megakad a szó, mert érezzük a hiátust. KELL a tartalom, és kell a néző, hogy értelmezzen, hogy hosszas gondolatfolyamok zúgjanak le a tárgyak szemlélete során. 

Ez a kortárs művészet, és Ő a kortárs művész - intellektuális, formabontó, küzdő és szenvedő. Olyanok, mint mi. Olyanok, mint a 16. századi olajfestményen a hajlongó fiatal a mezőn, és mint az ismétlődő mozdulatsorokból álló fél perces néma játék. 

A kortárs, a jelenkori, nevezzük akárhogy: a MAI művészetünk lényege nem az, hogy ellökje magától nézőit, hanem hogy még közelebb hozza saját korát, problémáit, vágyait és arra való törekvését, hogy a művészeti termék ne válljon tömegcikké, hanem fennmaradjon akkor is, amikor a technika ilyen szinten teret hódít. És ehhez szükség van kompromisszumokra és szükség van arra, hogy magunkba fogadjuk az újszerűséget. 

Hiszen ez az új kor úgy hat ránk és az országunkra, mint a határokon befolyó arany - minden reményem az, hogy a megbecsülés és az érvényesülési lehetőségeken túl a felvevő közeg bővülése is létrejön. Hogy ne csak a művészeti irányzat neve legyen kortárs, hanem mi is társak legyünk a művészetben. 


Írta: Kolle Gabriella