Dél-Magyarország művészeti központja - PÉCS

Szökik már a fény. Lám: a szótlan, magos/ tetőkön szalad, száll, s a józan tetők/ kigyúlnak, lobognak. Szelíd máglya most/ a város, mely ott ég a hegy-láb előtt,/ a tál-völgy ölében.

Csorba Győző versével kezdeni beszámolónkat, nem jelenti, hogy nem idézhetnénk mástól, aki szintén Pécsről származik vagy erős kötődéssel kapcsolódik a városhoz - művészeink tárháza kimeríthetetlen ilyen téren -, azonban élményleírásunkhoz hozzá tartozik, hogy éppen a Csorba által idézett sorok hangulatát éltük meg látogatásunkkor (na meg persze egy kisebb fajta tornádót). Ezzel az időjárás beállt annak határozott demostrálásába, hogy a városról kialakult képünk helytelen, ahogy megtették azok a helyszínek is, ahol jártunk, egy életre maradandó élményként nyomot hagyva. Lássuk, miért nyerte el a város hét évvel ezelőtt, 2010-ben Essennel és Isztambullal karöltve az Európa kulturális fővárosa címet! 

Rögtön az elejébe vágva, a Zsolnay-negyeddel kezdeném, ami első látásra bunker hatást kelt, mintha egy holokauszt emlékmúzeumba csöppentünk volna, de szerencsére ez csak a külsőségekre vonatkozik, ugyanis amint belépünk az amúgy számos irányból megközelíthető bejáratokon, láthatjuk, hogy a gyárterület egészen üde színfoltként, felújítva, zöldesített parkokkal várja a látogatókat. A terület akkora, hogy a külső szemlélődés is órákig tart, főképp, hogy néznivaló akad bőven - ahogy Pécs városában mindenütt -, Zsolnay-termékekkel díszítve (szinte mondhatnánk, a kerítés is Zsolnay-ból van). A gyárépületek pedig valósággal építészeti remekművek, ezért ne szürke, sötét, bűvös terekre gondoljunk (lsd. borítókép, aminek háttérében a gyártörténeti kiállítást magába foglaló épület látszódik). A kiállítások, amik megtekinthetők: elsőként a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény, amit szinte triviális, hogy meg kell tekinteni, Gyugyi László gyűjteményének darabjaival, a historizmus, a szecesszió és a millenium periódusaira osztva a kiemelkedő munkákat. 

Ezen kívül a Zsolnay Család- és Gyártörténeti kiállítás mutatja be az alapítás történetét és az előállítás folyamatait, és külön figyelemrehívó a Rózsaszín Zsolnay kiállítás, ahol csakis a rózsaszín színárnyalatokban pompázó munkákat vehetjük szemügyre. A területen található a Kesztyűmanufaktúra és a Labor-Interaktív Varázstér névre hallgató kiállítótér, ami a Csodák Palotája szerepét felöltve, interaktív szórakozási lehetőséget kínál gyereknek és felnőtteknek egyaránt, különböző jelenségek megismerésére hívva. A Zsolnay Mauzóleum egy magaslatra épült neoromán stílusú épület, külön építészeti csoda, ami Zsolnay Vilmos temetőhelyéül szolgál. Nem hiába nevezik a pécsi Panthenonnak, az építészeti elrendezés például Napóleon párizsi sírhelyének mintájára került kialakításra. Adott esetben a Planetáriumban is kellemesen el lehet tölteni az időt, de térjünk át a kortárs kiállítóterekre, amiben ismét csak nincsen hiány. Állandó kiállítótérként működik az m21 Galéria, ahol jelen esetben a Ludwig Múzeumból átvitt, Párhuzamos avantgárd kiállítás tekinthető meg (s majd vándorol tovább a Szombathelyi Képtárba). A Bóbita Bábmúzeumban pedig időszakos kiállításokat terveznek a feltörekvő művészek számára. Látogatásunkkor Szentgyörgyváry Rebeka fotósmunkáit állították ki, amelyek a mozgást, a dinamizmust és a könnyedséget örökítik meg, s a kávéház vörös falaihoz illeszkedve tökéletes kikapcsolódást nyújthatnak egy csésze gőzölgő tea mellé. 

Hogy az éppen aktuális irodalmi-, színházi-, és képzőművészeti programokról már ne is szóljunk, a Zsolnay-negyeddel így is maximálisan elégedettek lehetünk. Lássuk tovább! 

A belvárosban kihagyhatatlan látványossága az egyedülálló Gázi Kászim pasa dzsámija, és a pécsi székesegyház, ami hatalmas tömegével, áhitatot sugárzó belső terével és finom, de elegáns díszítésével méltán a város gyöngyszeme. Plusz technikai információt közbeékelnék a jegyárakról. Nem egyedülálló módon az összes múzeumban és almúzeumban, illetve vallási épületegyüttesben jegyet kell váltani, ennek ára felnőtteknek 1600, diákoknak 1000 forint, de lehetőség van kombinált csomag vásárlására is (persze ez a megoldás annak ajánlott, aki pontosan tisztában van bele, mi, mennyi időt emészt fel, és a kínált intézményeken kívül nemigen nézne meg mást). Az alapgondolat, hogy minden esetben megéri megváltani a jegyet, és a látogató nem fog csalódást érezni, mert maximálisan visszahozza az élmény mind a vásárlást, mint az A-ból B-be való eljutással járó fáradtságot. Azonban! 

A továbbiakban a Vasarely Múzeumról, a Csontváry Múzeumról és a Modern Magyar Képtárról szeretnénk pár szót szólni. Elsőként az egészen lehengerlő Vasarely kiállításról, ami tökéletes kurátori munkával elrendezett, az életmű szakaszait hűen visszaadó volta mellett ügyel arra, hogy a korai, szürrealizmustól inspirált munkákat éppen olyan részletességben bemutassa, mint a kinetikus és op art művészetbe ívelő, 50-es években létrehozott alkotásokat, s ugyanígy felesége, Claire Vasarely és fiuk, Yvaral, kinetikus műveit.  

A Csontváry kiállításon tett látogatásunk keserű szájízzel indult, erről a múzeum honlapján fellelhető negatív hangvitelű vélemények gondoskodtak, ám kellemesen meglepődtünk, amikor láttuk, hogy valójában nem három darab Csontváry festményt állítottak ki, s hogy az ott dolgozók valójában mérhetetlenül kedvesek (tanulópénz...). Az impozáns épület felső szintje tökéletes helyszín egyik leghíresebb magyar festőnk örökségének felmutatására. A hihetetlenül nagy terek és a vörösre festett falak mellett az ember porszemnek érzi magát, Csontvári három, egész falat betöltő képe előtt pedig úgy éreztük, egy egész napot el lehetne tölteni. Az a sok aprólékos részlet, ami a képeken (s így itt is most alább) beleágyazódik a nagyobb objektumokba, kihívásként, feladatként tárul a néző elé. A színekkel való játék még mindig lenyűgöző erővel hat... 

A Papnövelde utcában, a Budai várhoz hasonló érzésekkel átitatva, macskaköves emelkedőt megmászva érkezik az ember a Modern Magyar Képtárba. A tágan értelmezett 20. század bemutatására szolgáló hatalmas múzeum labirintusaiban a kortárs művészet nagyjai is képviseltetik magukat, így számunkra ez az élmény volt az egyik legkiemelkedőbb. Szirtes János, ef Zámbó István, Fehér László, Birkás Ákos, Nádler István, Mulasics László... szinte felsorolhatatlan, mennyi tehetség, természetesen El Kazovszkijjal kiegészülve, akinek külön termet szenteltek. Az élmény lényege, hogy ebben az egyetlen múzeumban érthetővé válik a honnan - hová kérdése, a modernizmus alapját képező irányzatok pontról-pontra való megjelenítése egyben leírásként és gondolatültetvényként funkcionál. És csupán egy fél mondat erejéig, azt hiszem értelmesebb, segítőkészebb teremőrrel sem volt dolgunk ezelőtt, mint aki a pécsi Képtárban dolgozik. Minden tiszteletünk. 

Az azonban felkiáltásunkról még szólnunk kell, mielőtt pontot teszünk részletes beszámolónk végére. Kiváltképp az utóbbi három múzeumra, kiállítótérre érvényes, és egyben lerontja a látogatói élményt, hogy egyes kiállított műtárgyak nincsenek megvilágítva. Köszönhető ez annak, hogy vakon állnak a felfüggesztésen a lámpák dobozai, vagy egyáltalán nincsenek felszerelve. Annak tudatában, hogy milyen nagyszabású kiállításokról van szó, s a város láthatóan a múzeumi belépőkből tartja fent ezeket s önmagát, úgy véljük nem lehetne ekkora hibát véteni. Téves arra gondolni, hogy bizony csak szőrszálhasogatásról van szó, nincs olyan látogató, akinek a hiány ne tűnne fel, amikor a sötétben megtelepedő Csontváry képet fürkészi (példának okáért) s még a képleírás is egybefolyik az alapszínnel. Sajnáljuk. 

Összességében elmondható, hogy Pécs városa nem hiába érdemelte ki a neves díjat, hogy ezután az utókor a kultúra városaként emlékezzen rá. Kellemes légkör, kedves emberek, s remek kultúrális látványosságok (és színházi előadások) várják az érdeklődőket. Mindenkit buzdítanék rá, hogy vegye ki a részét a helyi aktualitásokból, ha van alkalma rá! 

Írta: Kolle Gabriella
A beszámoló 2017 október 22-23-án történt látogatás alapján történt.