Verebics Ágnes

Érzékek kiéleződése. Ismerkedés, mustra, szembesülés, önvizsgálat, belehelyezkedés. Belekerülünk egy szituációba, és annyi minden lezajlik bennünk, hogy saját gondolati és érzelmi hullámainkat sem ismerjük fel. A tudati szintre emelkedés, az objektív ítélethozatal és ennek érzelemvezérelt oldala gyakran válogatásba csap át. Kimondjuk valamire hogy: Ő a kedvenc! Válogatunk. Szelektálunk, mintha nem is létezne, s nem is létezhetne semmi más, hanem csak az egyetlen, ami a mi erőltetett pecsétünket hordozza. Mintha már sajátunk lenne, mintha belőlünk való lenne. Piedesztálra emelhetünk valakit vagy valamit gondolati vagy érzelmi alapból kiindulva, esztétikai szempontot figyelembe véve, de sosem lehet valódi, tartós értékmeghatározás, míg az egészet meg nem ismerjük. Társadalmi hozzáállásról beszélek, ami a felszínt tapogatva, elsősorban a mélyebb megismerést nélkülözve terjed, mint a virágpor, de arról a mechanizmusról is, amivel műalkotásokat szemlélünk egy estén, és valamit kiemelünk, mert hát, ki kell. Különben hülyének néznek, hogy semmi nem tetszett. Nem? Nem. A legnagyobb hibát akkor vétjük, ha úgy gondoljuk, egy galérialátogatás alatt elegendőt tudunk ahhoz, hogy kiemeljünk és háttérbe szorítsunk munkákat.

Verebics Ágnes aktuális kiállítása, a Pitvar Hierarchia tollas lényekkel ismertet meg bennünket. Azaz, mégsem. A vásznakon és fóliákon cselekvésben levő, egy aktuális pozitúrát és mimikát felvett, s belerögzült emberi típust vagy alakot lényegít át a művésznő szárnyas lénnyé, akik ezúttal többnyire a földhöz "szögezve" állnak vagy ülnek. Fiziognómiájukat tekintve szárnyakkal vagy csonka képződményekkel rendelkező madarak ezek, de ha kicsit is közelebbről megszemléljük őket, kitűnik valódi "egyéniségük". Lemerevedett mozdulataik, tartásuk emberi üzenetet hordoznak.

A művésznőre jellemző expresszív hatások ezúttal is tetten érhetőek. A folyó festék, a mélyfekete háttérből kiemelkedő testek az anatómiai tökéletesség gyönyörű együttesével olvad össze. Kockázatok vállalásától nem mentesen provokatív kiállítása érzelemhurrikánt szítva tár fel egy különleges testkép-archívumot. 

Ebben a metamorfózisban az a csodálatos, hogy mindenki számára érthető, mégis jelképszerű. Ahogy a kiállítás címe is utal rá, egyfajta hierarchiával van dolgunk. De csakis a lények között, s nem a képpe benyúló, képen jelenlevő emberek között. Mégis fontos az érintés motívuma, aminél különválik a megragadás és gyengéd tartás. A földhöz rántás közbeavatkozása akaratot szül, a tisztelettel tartás összecsiszolódást. Ebből a szempontból elhanyagolható tényező az, hogy a tollas állatok közül melyek rendelkeznek szárnnyal, ugyanis semelyikük nem az idilli kék égen szállva járja útját. Mindegyik földi szférában, átlényegülve létezik. 

A "kesztyűs kézzel bánik valakivel" mondást, azt hiszem nem lehetne jobban szemléltetni, mint a fenti képpel, ahol egy fiatal, csupasz, eldönthetetlenül kedves és rút, gyönge lényt tart kezében egy a kép hátteréből kibontakozó kezek tulajdonosa. Verebics Ágnes hatalmas előnye, hogy zsigerileg érzi és tudja, mi a fontos, s az ábrázolt érdekében mi az, amit feltétlenül ki kell emelni, s mit kell a háttérbe szorítani. Gyönyörű fény-árnyék játékaival minden apró ecsetvonás életre kel. 

A kiállításon szereplő képekhez nem társul cím, ám rossz érzés nélkül mondhatjuk, hogy nincs is rá szükség. A gondolati fuvallat, ami a tollak irányának megfelelően az égtájak minden irányába szétterjed, s ami az ábrázolt lények bravúros kivitelezésével összhangba kerülve ad keretet és összesítést az együttesnek. 

Ilyen eszköztárral és festési technikával nyugodtan állíthatjuk, hogy Verebics Ágnes festészete még jó ideig nélkülözni fogja a manírosság veszélyeit. A kiállítótérben megjelenő pitvarok beleremegnek az érkező látványába, és nem várnak el bélyegeket, sem hogy bármelyikük kedvenccé válljon. Hiszen mindegyik az. 

Írta: Kolle Gabriella
Kiállítás megtekinthető: Budapest, 1085, Horánszky u. 5, A.P.A / Ateliers Pro Arts Art Center /, Pitvar Hierarchia /lénykorszak/, Verebics Ágnes, 2017.04.13. - 2017.05.04.