Mulasics László

Tagadhatatlan, hogy világunk az ellentétes erők működésének hatására fejlődik és gyarapszik, egyúttal kicsit pusztul is. Holott a kultúránként változó, maradandó értékek szilárd talapzaton állnak, globálisan mégsem jelenthetjük ki, hogy helyünk az univerzumban örök és megkérdőjelezhetetlen volna. 
A Mulasics Lászlóra (1954-2001) szabott szűk fél évszázad megmásíthatatlanul tiszta tükröt mutat nekünk egy magasabb, fejlettebb látásmódról, ami örökkön át változó, mégis az alkotásokon keresztül állandó színezetet ölt. Csak Mulasics, a hús-vér ember, a principális humánum tűnt el végleg az alkotási folyamat betetőzéseként, a kedvelt csillagképein keresztül, valahová, ahol már az ő kifejezőeszközei sem élnek. 

A Várfok Galéria terében szemlélve a képeket, egyre-másra rátérve a következőre, az időérzékünk valamelyest megszűnt létezni. Ez az érzet egyben arra sarkallt, hogy minél többet befogadjunk a látottakból, és értelmezzük ezeket - olyan ez, mintha burkot vont volna a festő közénk és a képek közé. Mulasics univerzuma tágas technikai repertoárral rendelkezik, és majdnem mindegyiket éppen annyira fontosnak tartja, mint a másikat. Egyszerre becsüli az olajfestéket, a grafitot és a szént, az ólmot az aranyt és a gipszet. Látunk vászon hordozókat és fatáblákat, amiken gipsz, zománc és papirmasé technikával segíti elő az enkausztika használatát. Enkausztika. Ezzel a szóval talán ma már Mulasics Lászlót illetjük, és viszont. A színekkel kevert folyékony viasszal való munkafolyamat és alkotónyelv születése az ókorra nyúlik vissza, s csupán néhány példát állíthatunk használatára a történeti időkben. Talán a legnagyobb tudatosságot és fegyelmet követeli meg az anyagok közül a gyorsan száradó és nyomot hagyó égési termék felvitele, ami Mulasics számára a rétegzett világ, és a vele kölcsönhatásban levő egyéb agyagok ellentétes és együttes munkája a hordozókon.

A tecnikai sokszínűség direkt formája a lágy és a kemény anyagok egymásra hangolódásában tökéletesedik mesteri szintre. A felszínből kitüremkedő formák jönnek létre (lsd. O.T. képek), amelyek kompenzálják a látszólag durva, szemcsés felületet. A kecses, mondhatni magasztos márványhoz hasonlítható képek nem csak a tekintetet, hanem a tapintásra hivatott kezet is meglendítik egy pillanatra... 

Érezni, tapintani, szagolni. Élni. Minden, amivel az ember körül van határolva és amely tapasztalások kiszámítható módon lezajlanak az életben, az nem érdekelte. Viszont minden más, ami felfoghatatlan, ami végtelen és emberfeletti, azt kutatta. Emberi korlátainak tudatában, tanulmányaivá maguk a képek váltak. Megtette, hogy színeit redukáltan kezelte, mintha egy egyszeri találkozás messzemenően megkérdőjelezhető ítéleteit foglalná össze, hogy az előbukkanó arany és ezüst fólia azt az élményt emelje ki, ami a végtelenben rejlik. 

Egyszerűsít hogy kiemelhessen. Gyengít, hogy felerősítse az ellentéteket. Mulasics László művei megrészegítő hatásúak, és ez az élmény a képek előtt nem is, csak azt követően, napokkal később tisztázódik és nyeri el végleges formáját. 

Geometrikus absztakciója visszafogott, ám minden tekintetben újszerű. Pályájának kezdetén figurális jeleneteit vastag festékréteggel vette körül, majd 1987-ben rátalál az enkausztika technikájára, és onnantól kezdve a módszer magyarországi úttörője. A 2000-es évek elején elhunyt művész e későbbi, 1987 utáni időszakából láthatóak eddig még nem látott, külföldi vagy magángyűjteményben őrzött munkák a Várfok Galériában. A megoldás kezdete elnevezés csakis egyetlen munkára reflektálhat, és az utófolyamatra, ami az ember lelkében lezajlik, amint távozik, nem pedig a kiállítás egészére. A komplex kiállítás véleményünk szerint nem "A megoldás kezdete", hanem nagyvonalúan "A megoldás egy porszeme a végtelen hosszúnak tűnő, időtlen időben" volna. Vagy legalábbis valami hasonló, ami a művész gondolatiságához is hű maradna. 

De a címadás legyen a legkisebb problémánk, nem igaz? Végre nyugodt szívvel ajánlhatunk számotokra egy kiállítást, és ezért hálás köszönet a Galériának és az együttműködőknek!  

Írta: Kolle Gabriella
Látható: 2017. március 11., Várfok Galéria, 1012, Bp, Várfok utca 11. 

A felhasznált képek a Várfok Galéria tulajdonát képezik! 
Borítókép: Keskeny ösvények, 1989, enkausztika, vászon