Szűcs Attila kiállítása a Lumúban

A Ludwig Múzeum keretein belül látott festmények és az általuk keltett érzelmi miliő nem arra hivatott, hogy a hazai élet kiemelkedő képzőművészéről, Szűcs Attiláról (Miskolc, 1967-) iskolásan beszéljünk. Képei - ahogy a művész is - sok külföldi országban megfordultak, de büszkén állíthatjuk, hogy ezek legtöbbje hazai köz- és magángyűjtemények tulajdonát képezik. Szűcs Attila a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett tudását folyamatos kamatoztatással a 90-es évekre érlelte ideális, önálló művészeti stílussá. Ő az egyik ikonikus kortárs művészünk, aki ragaszkodik a klasszikus festészeti hagyományokhoz, ennek ábrázolásához pedig a konceptualista filozófiai hagyományt csatolja. Festészetének kiindulópontja sok esetben elfeledett fotók illetve festmények, internetről letöltött képek, amik mint az emberi élet fontos mérföldköveiként új megvilágításba kerülve, egy-egy motívumot kiragadva válnak a művész elképzelésének tárgyává.

Szűcs Attila festészete élő. Tárgya közvetve az idő, amit nem csak szemlél, hanem festészetének rendezőelvévé is válik; egy-egy festménye valósággal új dimenziót nyit felénk, amely a befogadott élménnyel együtt tárul fel előttünk. A művész sokféleségét mutatja témáinak szerteágazása is. Rendkívüli módon érdekli a fény útja, a fény metafizikája, de láthatjuk a tárgyak statikusságának vizsgálatát és az egészen provokatív színhasználatot is képein.

Hogy közelebbé és kézzelfoghatóvá tegyük művészetét, most kísérletet teszünk fontosabb képei bemutatására a fentiek szerint. Simon György író a kiállítás megnyitóján az alábbi szavakat használta Szűcs Attila festészetének szemlélésre. Gondolatai annak az elképzelésnek adnak nyomatékot, amely a képek csöndes, magányos szemlélésben eredeznek.

"Vigyázzállásban a falon köszönnek, mosolyognak, de valójában nagyon keveset árulnak el magukról. Az intim részek titkosak maradnak."

A kiállítás címe, Kísértetek és kísérletek, a létezés nehezen megfogható, immateriális formáját jelöli. Ezek lehetnek szellemek és fantomok, testetlen jelenések és szokatlan természeti formák, sőt, nem csak személyt és helyet jellemezhet, hanem történelmi eseményt is. Az "új dimenzió" kifejezése így válik valóságossá és egyszeriben láthatóvá, vetekedve a realitással. A Nő arany estélyiben és a Csillagok a mocsárban fiúalakja nem "kísérteties", mégis a hétköznapitól eltérő festészeti környezetben helyezkednek el - a lányalak estélyiben szemléli önmagát, s talán múltját is, arcát a sejtelmes víztükör jeleníti meg számunkra, a mocsárban álló fiú testére pedig fénygombokat fest a tó rejtélyes vize. Ilyen értelemben mindjárt értelmezhetővé válik Szűcs Attila elgondolása, de ha ez még nem lenne elég, valós történelmi személyeket is lefest hasonló stílusban, így az alábbi képen Hitler látható - alig látható, nem hiába, a művész ezzel is erős, méghozzá jelentősen aktuálpolitikai gondolatot (is) közvetít.

Az általános leírásnál említettem a művészeti tárház sokféleségét. Így most kicsit beszéljünk a vakfoltokról és a plankingról, amely két jelző szintén Szűcs repertoárjába illeszthető. A vakfolt tulajdonképpeni értelmében azt szolgálja, hogy lássunk; emelett egy direkt hiba is testünkben. A gondolkodásban ezek a vakfoltok szintén részt vesznek, úgy, hogy mi nem is vagyunk tisztában vele. Szűcs a következőképp értelmezi ennek jelentőségét a festészetben:

...általános tapasztalatom, hogy az eredeti inspiráció iránya megváltozik, esetenként teljesen eltűnik vagy saját negatív jelentőségébe fordul, helyet adva egy mélyebben megbúvó, korábban nem ismert és a meglepetés erejével kibontakozó jelentésnek. [...] Megjelenése olyan, mint egy kiterjesztett metafora.

A planking arcával lefelé forduló, merev, testéhez szorított végtagjaival mozdulatlanságba dermedő alakjai tisztán provokatívak. Provokatívak elutasításukkal, érthetetlenségükkel, sebzettségükkel. Társadalom generáló alakok, amelyek a létezés emberivé és globálissá tételében elfordulnak a nézőtől, mintha szégyelnének és félnének felnézni rá. Ahogy Szűcs fogalmaz:

A plankingelő ember szélsőségesen exhibicionista magatartásával ejti zavarba a nézőt.

Szűcs Attila képei hol meghökkentenek - lsd. szellemi dimenziós képei -, hol mélyen elgondolkodtatnak önmagunkról - vakfoltos festményei -, hol pedig társadalmilag állítanak tükröt, benne saját létezésünk mikéntjéről elmélkedünk (plankingelő képek). Mégis, ha valamit ki kellene emelni, az a gondolat. Ez az alapvetés mindben ott van. Ott van Buster Keaton alakjában, a tolószékes férfiéban, és úgyszolván az összes kép közvetítő erejében. Borzalom és csodálat elegyedik, és lassanként fölösleges nézni a képek elkészülésének dátumát, mert azt érezzük, hogy ezek, ezek tényleg örök mondanivalók. A kiállítás végére magunkénak érezzük Simon György szavait, és fogadjuk, hogy még, legalább még egyszer eljövünk, hogy láthassuk ezt a még sokat emlegetett tárlatot.

"Egyedül lenni szerintem természetes, és ha jól csináljuk, akkor nagyszerű dolog. Szükségszerű velejárója annak a folyamatnak, hogy a létezést elviselhető nehézséggé alakítsuk. Az igazi szabadság magánnyal jár..."

Záró soraink után tekintsük meg azokat a képeket, amik leírásunkba már nem fértek bele, mégis elmaradhatatlan tartozékai Szűcs Attila művészetének.

A kiállítás kurátora: Hornyik Sándor

A kiállítás megtekinthető: 2017. 02. 19.

Cikk írója: Kolle Gabriella

A cikkben szereplő képek saját készítésűek, a beszámoló a kiállítás megnyitója alapján készült, Simon György és Szűcs Attila gondolatai segítségével.

A fejlécben szereplő kép: Ágy csapásmérő vadászrepülőgéppel, 2001