Barabás Márton

Hangjaink - korokon át 

Nagyon nem tett jót ez az időszak a művészeteknek. Az elmúlt két évben végbemenő változásokat okolni azonban botor dolog lenne, kezdete sokkal régebbre nyúlik vissza. Pontosan meghatározni nem lehet, de később majd látni fogjuk, mely fűszer kellett az alapanyagokhoz, világosan szólva, a felgyorsult világképhez és a minél kisebb energia-befektetéssel elérendő céljainkhoz, hogy globálisan átlépjünk Minden felett, ami addig felüdítette a lelkünket. A lépéstartás apropóján, erőszakkal próbálom rávenni magamat, hogy megismerjem a globális trendeket: NFT-k. Tiktok-művészek. Kanapé-színházak. Értelmi fogyatékkal élők zenei pártfogása. Abuzív köntösbe csomagolt élre törés. Tisztán hallás apropóján átalakított fals terek... 

Senki ellen, sokkal inkább Mindenkiért kezdem most ezzel a bevezetőmet. Néhány éve ugyanis vidáman viseltem egy Ludwig Múzeumból származó "Ez művészet?" feliratú kitűzőt, egyfajta geg-ként, és indítványoztam Podcastekben a modernizálás és a fiatalokat célzó művészeti átformálás lehetőségeinek pozitív (!) irányait, egyfajta javaslatként az utókornak. Megvalósult. Az ellentéte.  

Barabás Márton: Visszaszámlálás. Ez Művészet, a nagy betűs, amihez erő kell, hogy megismerjük, mert "hót" idegen a jelenlegi természetünktől. Gondolj bele, ki kell lépni a házból! Utazni kell! Bemenni egy épületbe, ahol eddig még ember fiát nem láttál menő videót gyártani. Életidegen. 

Kitekintő: kapcsolódjunk! A Műcsarnok azért egy csodás hely, mert egyszer kell rávegyed magad, hogy belépjél. Általában több kiállítás fogad, és nyitott leszel legalább háromból kettőre. Meleg szívvel javaslom tanároknak - szinte, meglepődsz, de ne tedd - bármelyik szakról.
Petőcz András kiállítás: irodalmi és matematikai vonzat; jambicusok, verselemzések alapjai vizuális ábrázolásokban, játékos matematikai formák. Kicsit pikírt, mégis szemléltető jellegű, kézzel fogható a vitrinekben látható irodalmak miatt. Ábszolúte befogadható, mai, didaktikus.
Gyulai Líviusz kiállítás: irodalom és média; fenemód játékos litográfiák, humorral átitatott rajzfilmes jelenetek, könnyen értelmezhető és befogadható irodalmi ábrázolások teljes sora. 
Személyesen gyűjteményes kiállítás: fizika, földrajz, kémia, ének, és az eddig felsoroltak. (Ezt már Te sem hiszed el, ugye?) Kazi Roland alkotásai a mozgás fizikáját szemléltetik, installációi és képei fontosak és szórakoztatóak, de Kucsora Márta földszerű, állandó mozgás-ábrázolása is megér egy elemzést, na meg egy misét a földrajz égisze alatt. Dréher János és Kazi Roland egységesen a kémia asztalára is vetítenek egy jó nagy adag tudással.

Hosszúra nyúlt bevezetőm után pedig ebben a cikkben masszív ének óra lesz. S ha valamit kifelejtettem volna, emlékeztetnem kell magunkat, hogy mindezek végigjárásával a testnevelés óra is abszolválva van legalább két hétig.

Belépsz, és letaglóz. Tudod, hiszen érzed, hogy itt minden agysejtedre és szemed minden nézőpontjára szükséged lesz. Monumentálissá emelkedik a legkisebb tárgy és a legkisebb festmény is, amin átszalad a tekinteted, emlékeket és egy rajtad felül álló tudást rezget meg mélyen legbelül. Könnyűszerrel választhatsz, merre vigyen a lábad, de a formák összefonódásából emberi sorsokat, és a legmélyebb érzéseket hallod vissza. Zene szól hozzád. Hiszen itt a tárgyiasságon felülemelkedik a látott formák sejtjeidben őrzött emléke. A színek erővel telnek meg, sötétek és árnyékok méllyel, világosak és fényesek magassal, vagy mégsem, te magad sem tudod. Valahogy úgy érzed, napestig tudnád nézni, mert nem érted. De kell-e vajon értened, mi játszódik le benned, mikor önmegelégedést érzel? Csakhamar otthonosan lépsz tova, és meghökkensz: ezt így is lehet? Értelmezel, és Látsz. És egyszerre nem tudsz csak a jelenre fókuszálni. Egy korokon átívelő doh és faillatot árasztó illúzió fogad. Hol úgy érzed, az Operában jársz, hol egy hangversenyteremben, hol pedig egy 20. századi bárban. A milliő, az emberek és a korszellem. Ki lennék én ott, és kik lennének, akik a jelenben körbevesznek? 

A zeneszerző a hallását veszi igénybe, hogy rekonstruáljon egy, a gondolatiságából fakadó orpheuszi örökséget, a zenész a hangszeren játszik, hogy a múzsák ihlette dallamok a lehető legfinomabb precizitással visszhangozzanak. Barabás Márton pedig mindezt a képzőművészet színterébe emeli. Kiválósága, hogy festményein a zenei ismetlődést szimbolizáló egyszerű geometrikus elemeket megtöri a zongora-képek ívbe hajló rendszerével, mint maga a dallamkép. A rész-egész alapelvén a szétomló zongora-elemek egyszerre érzékeltetik a befogadás és a megjelenítés közötti különbözőséget mind zeneileg, mint képzőművészetileg, és foglalják keretbe a koloritok lírai hangulatától finom műveket. 

A hangulatiság ugyanis nagyon fontos szerepet tölt be ebben az oeuvre-ben. Az élénk színárnyalatokkal játékosan megfestett zongorafedél (Piros billentyűív, 2003) egy olyan darab, aminél az ember tiszta szívéből elmosolyodik. Tisztasága, finom hangulata csodaszép színfolt egy ilyen volumenű életműben. A tű pontos precizitás mintapéldája a Pergamon zongora c. alkotás, itt az erő és a légiesség karöltve jelenik meg, egyszerre komoly és felszabadító hatású. Érzékeny is tud lenni, lobbanékonyan tovaillanó, vagy mélyen megrázó is, de sosem kiszámíthatatlan művészet Barabás Mártoné. Egy csodálatos fogalmazás a zenéről - nem mellőzve a humort. 

A zeneiség megjelenítésén túl a művész könyv- és kottainstallációkat készített, melynek effektív emlékét a digitalizáció és a virtuális valóság kontrasztjába emeli. 

"A könyvtárgy egyszerre tárgyi metafora és személyhez kötött objektum. Amikor könyvet olvasunk létrejön a szellemi-lelki tartalmak mellett a tárgyi-fizikai kapocs is. [...] az agyonolvasott könyv kopottsága ilyen látható jel. Kevesebb jel látható a közelmúlt folyóirataiban, brosúráin, szórólapjain. [...] Az átvágott lapokat tovább lapozva találom meg a megfelelő színt, arányt és motívumot. [...] Minden a betűk formáját követő visszavágásokból és az új helyzet elfogadásából következik." Barabás Márton

Talán nem véletlen, hogy most, mikor a kép beillesztéseket alkalmazom, az egyik kedvenc alkotásom, az Időutazás reggelhez 2026-os dátumot írtam. Előnyben van, aki látta vagy olvasta a Felhőatlasz című alkotást. Saját reflexióm, hogy az átalakítással vált időtlenné, időn túlivá, tudományos fantasztikummá az objektum. 
A múlthoz való kapcsolás, egyszerre személyes táplálkozás-és megújítás, egyszerre pedig globális, összművészeti visszatekintés a 80-as, 90-es évekbe, kérdésekkel az ezredforduló utáni művészeti képzelettársítások, megjeleníthetőség és - ahogy a bevezetőmben is reflektáltam rá - a fogyaszthatóság felé. 

Néhány szóban szeretnék kitérni még - hiába, nem fordítva szerettem volna haladni az életműben, így hozta a sors - a korai fotorealisztikus képekre (1980-84). A realizmus egy olyan kompozíciós elv alá van rendelve, amelyből strukturálisan kell kiváljanak különböző idők és terek. Az egymásba játszhatóság okán ezek az egy-vagy több vászonra komponált alkotások a többszörösen bemozduló főalak fókuszában játszódnak. Általában csak egyetlen statikus rész figyelhető meg (egy-egy hangsúlyos vonal, vagy felhő képében). 

Egészen elképesztő, milyen sokrétű művésszel van dolgunk, aki bármilyen anyaggal is dolgozik, s bármit is jelenít meg, végtérre is mindig az idő, a ritmusosság és az emberi lépték változása a kulcsüzenet. Bízom benne, hogy felkeltettem érdeklődéseteket, és ha mást nem is, de egy kellemes élménnyel gazdagodtatok ez után a kiváltképp hosszúra nyúlt írás elolvasása után. 

Köszönöm figyelemeteket!


Írta: Kolle Gabriella 
A kiállítás megtekinthető:
Barabás Márton: Visszaszámlálás; 2021. december 18. - 2022. február 13.

Budapest, 2016
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el