Berlinde de Bruyckere
A belga művésznő szobrai és rajzai

A Genfben született művésznő portréját a bécsi Leopold Múzeum időszaki kiállítása alapján mutatom be, a teljességre való törekvés igénye mellett tudva, hogy a vágy csak vágy maradhat a teljes életmű megismerése és az alkotóval való érintkezés nélkül. 

A bemutatásra való elkötelezettség mégis mindenek fölött áll, és hogy miért De Bruyckerét választottam, az csak a szellemi termékek, ezek elkészülésére okot adó indokok és a végtermékek mondanivalójával válik teljessé. 

A szobrász pedig nem rejti véka alá mondanivalóját. Meglepően hangozhat ugyan, hogy egy kortárs alkotóval állunk szemben, akinek a művei első pillantásra megszólalnak és közlik a történetüket - (sic! Mert a kortárs művészet valóban a belső tartalomról szól, amit nem mindig egyszerű észrevenni), mégis erről van szó. 
Még annyira sem ismert - hazánkban legalábbis - alkotóról beszélünk, mint Chiharu Shiota, aki mellett ugyancsak nagy sikereket ért el a Velencei Biennálékon. 2003-as bemutatkozása során nagy feltűnést keltett (eldeformált testű lovat ábrázolt szemek nélkül), majd 2013-ban monumentális Cripplewood - Kreupelhout című installációjával képviselte Belgiumot. Egy hatalmas fát lényegített át élő, emberi testté. Schauvliege miniszter szavait idézve: "Berlinde de Bruyckere ahhoz a flamand művészgenerációhoz tartozik, akik kitekintettek az utóbbi évek folyamán a nemzeti történésekre. De ami szintén meglep a művészi munkásságában, az a mélyen emberi elhivatottsága. Így meg vagyok győződve róla, hogy a művész egy nagyon hatásos, megkapó prezentációt fog megvalósítani a nemzetközi pavilonban."
Ez az alkotás ugyan nem szerepel a Leopold Múzeumban megrendezett kiállításon, mégis közlök róla egy fotót, hogy érzékeltessem a művészeti monumentalitást. 

Hogy a nemzetközi sikerektől kissé eltávolodjunk, az alkotóról annyit kell tudnunk, hogy 1964-ben született (idén 52 éves), a genti művészeti iskolában tanult, és fiatal korától kezdve olyan visszatérő témák érdeklik, mint a kiszolgáltottság, a mulandóság és a magány. Az emberi testet számtalanszor testesíti meg lovak vagy fák segítségével. Művei gyakran kétpólusú érzéseket váltanak ki, induljunk ki csak a fiatal női testek és valamivel távolabb a fákról lecsüngő döglött lovak alakjainak látványából.

Történelmi utalások tükröződnek vissza számos munkájából. 2000-ben öt elpusztult ló torz testét ábrázolta (Flandriai mezőkön) összevarrva, bőrrel fedve - ezt egy első világháborús fotó inspirálta. Később Test címmel szintén lovat állít ki, de az osztrák kiállításon is találkozhatunk egy ilyen alkotásával, a Kettővel. A lóbőr, poliészter és asztaltartó bakok felhasználásával létrehozott mű itt nem konkrét történelmi utalásra reflektálva készült el, hanem az események fölé állva, globálisan szemlélteti az általános történéseket. 

De Bruyckere számára a rajzok mindig is teljes értékű művészeti megnyilvánulást jelentettek. A kiállításon láthatjuk ezeket a munkákat, melyeknél a ceruza, a vízfesték és az akvarell festék felhasználásával operál. Szobormunkái előképeit képezik ezek az intenzív rajzmunkák. 
Az állapot kifejezése, az általános bemutatására törekvés jegyében teremtményei általában nem rendelkeznek fejjel - ha mégis, akkor többnyire egyfajta zsákként használatos textília fedi ezeket, hogy könnyebb legyen a néző azonosulása a lénnyel. 

A fentebb megjelenített Egymásban címet viselő emberpár a szeretet, szerelem jegyében készült el. A szeretkezők torzóiból azonban minden bensőségesség és intimitás hiányzik. Szépség és gyöngyédség híján a testekből fájdalom sugárzik. Megsebzett lények ezek, akikben lüktet a vágy, hogy védelmet találjanak egymásban az aktusuk során a kiszolgáltatottság és a fájdalom elől. 

A kétrészes Egy külön, üveges szekrényében elhelyezett testek olyan görcsös ölelésben olvadnak össze, mint az Egymásban emberpárja. Első pillantásra, messziről, valóban egyetlen embert látunk, majd közelebb érve szembesülünk a fájdalmas öleléssel és a párt körbevevő burokkal. Hiába érzünk fájdalmat, nem válik teljessé az üzenet, míg nem tekintünk a másik üveges szekrényre, ahol csupán egyetlen alak áll - ugyanabban a mozdulatban, mint a duett -, ő viszont egy még sebzettebb, méginkább magára maradt ember, aki ölelő mozdulatával a levegőt szorítja maga körül. 

A kiállítás a Varrat címet viseli, ami utal az alkotások elemeit összetartó fonálra - mint idegen anyag, akárcsak a fájdalmas műtétek során a test egyes részeit összetartó orvosi fonál. A bemutatott hegek azonban sokszor nem gyógyíthatóak, sem testileg, sem lelkileg. A háborúk és azok az emberi helyzetek, amikben a hordozó, a test, és a lélek, melynek fájdalmai ugyanúgy kivetülnek a test egészére, mint akármelyik kórság, a kiállítás alkalmával elemünkbe vág. Az emberiség egészét megérintő drámát látunk a belga művésznő által megfogalmazva. 

Hogy Ő maga mennyit dolgozik a megvalósulásra kerülő ötletein, semmiből nem látszik jobban, mint a munkafolyamat leírásából. Legtöbbször viaszból önti ki a testeket, ami magában egy könnyű, törhető, pusztítható anyag, majd erre húsz-harminc réteg(!) festék kerül, aminek köszönhetően olyan emberivé, hússzínűvé válnak felületei, mint az emberi test. 

Szoborvilággá válik a történelem, s gyógyíthatatlanná az általuk okozott fájdalmak? Berlinde De Bruyckere tudatos, tisztán kiépített gondolatrendszer szerint működik. Műveinek minden egyes momentuma egy-egy utalás, mi az egyén és a tömeg, és az azt befolyásoló sors közrejátékaiból származik. 

Egy képpel zárnám a cikket, további belelátó magyarázatok nélkül. Emberméretű installáció egyetlen mozdulatát láthatjuk. Nem csodálatos? 


Írta: Kolle Gabriella
Francia nyelvű fordításban segítségemre volt: Csikós-Tóth Fanny 
A kiállítás címe: Varrat
Megtekinthető: 2016. 08.05.
Kiállítás kurátora: Stephanie Damianitsch

A fejléc hivatkozása:
https://cdn.theculturetrip.com/images/56-192204-berlinde-de-bruyckere-02.jpg